kapucnis mokona
Hosszú (vagy nem) idő után újra írok ide egy kis bejegyzést. Miután befejeztem Mokonát, neki láttam egy Mokonás kapucnival rendelkező mellény készítésébe. Most erről mutatok egy két képecskét.
Így néztek ki a kiszabott darabkák:
Miután összeállítottam a részeket, (kivéve a füleket)ringliket kellett beütnöm. Ilyet még sose csináltam. Azt is szeretném itt kiemelni, ha nektek is szükségetek lenne rá egyszer, semmi képpen ne hobby üzletben vegyétek meg. Röltex-ben 400Ft-al olcsóbban vehettek. Nagyon meglepődtek az eladók is mikor elmondtam ott mennyi ugyan az a csomag ugyanazzal az eszközzel.
Íme a képek a beütésről:
Először az eszköz egyik végével lyukat nyomtam az anyagba
Majd a lyukon átnyomtam a ringli elöl látszódó felét (fontos hogy az anyag színe felől tegyétek meg ezt)
A másik oldalát ráhelyeztem a rigli első felére.
A másik felén az eszköznek van egy fémes pattentra emlékeztető fém. Jár hozzá egy kerek fém darab még külön egy vájattal, ebbe helyeztem bele a ringli első felét hogy ne csúszkáljon el, majd az eszköz fémes részét ráhelyeztem az anyag fonákján kiálló részre és elkezdtem erőteljesen püfölni cuki kalapácsommal^^
És ííííme^^ mintha mindig is ottan lett volna^^
Úgy örültem hogy nem rontottam el^^ nagyon idegesített volna. mondjuk azért kipróbáltam mielőtt élesben csináltam. Ajánlom nektek is ha erre vetemednétek.
Majd teszek fel képet a már elkészült állapotáról. És még gyártok egy feketét is. Éppen kiszabott állapotukban vannak részei.
új munka
Most egy új munkába kezdtem^^ ez nem cosplay, de azért fűződik japánhoz. Egy kimonós babát készítek.Ha elkészül majd erről is lesz kép. ma elkészült belőle a teste a karjai és a lába félig. holnap majd megátom, mennyit tudok haladni.+ kísérletezem egy új technikával is, melyet itthon még nem áttam, de hogy mi is ez?? no majd meglátjátok ha ott az ideje^^Mokona bőre
Új jelmezem készül már
#5
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...... (körülbelül ez hangzik a fejemben-.-) Tegnap az animecon honlapján lévő cosplay versenykiírásból kiderült számomra hogy a kép nem lehet Fanart, ami azéért problémás mert maga a jelmezem is fanartXD.... Úgyhoy írtam egy leveet a cosplay szervezőnek. De valszeg úgysem annak ötözöm már mivel mint kiderült, egalább ketten ugyan annak a karakternek öltöznek,bár valszeg nem úy ahogy én. Szóval új terv készül. Hétfőn megyek hozzávalót vásárolni, és annak az elkészítéséről már tényleg beszámolok.Szóval lassan kevesebb mint kéthónapom lesz egy jó munka elkészítésére. Mind1.... ez is jó lesz.
Naiv kisleány^^"
#3
Na igen..... ma varrom harmadszorra a szoknyarészét a jelmezemnek.... most már csak összejön XD
De még így is van egy olyan érzésem,
hogy fogynom kell, hogy beleférjek:D. Pedig elméletileg jól mértek
és elméletileg jól számoltam a szoknya paramétereit. Hát azért
csináltam egy képet kiterítve,
és egyet félig összefércelt
formában.
Tiszta jó, hogy egy szoknya, ami oké, hogy nem egy nádszálra készül, de NEM IS EGY DEBELLÁRA majdnem olyan hosszú a behajtások miatt mint az előszobánk, ami kb. 4m. Azt hiszem, ha marad pénzem, varrok magamnak gyakorlásképpen még egyet...
De ez olyan gááz... Már kétszer is
varrtam két hiper-szupi rakott szoknyát. Lehet, hogy nem hatóra
kötelező termelési gyakorlatos varrás után kellene csinálni. Na
de pénteken ennek is vége lesz és belevethetem magam végre
szabadon. Bár a héten még sem tudom elkezdeni az érdekesebb
részét, mert úgy alakult, hogy barátommal leszek ( ^^ így
legalább ki is pihenem magam, és azért valljuk be, ha maszatos
idegölő munka, vagy a pároddal tölthető pár nap között lehet
választani, szerintem mindenki a másodikat választaná.) Mondjuk
elvileg ő lesz az én „kis” segédem, de majd meglátjuk, hogy
alakul, mert a végtelenségig nem húzhatom az elkezdését így,
hogy szeptemberben lesz az őszi con. Ígérem lesz fent kép amint
kész a szoknya.
Egy részlet
MA semmit nem haladtam a jelmezzel, de megmutatom a rumli töredékét, ami készítés közben létrejön:D Itt „csak” egy kendőt szabtam ki illetve varrtam XD No persze ez csak ízelítő:D amint belekezdek a nagyobb részbe, folyamatosan dokumentálom mit is csináltam:D nyugodtan lehet tippelni mi leszek ősszel majd azok alapján de igyekszem nem leleplezni mi is készül:D
Na ez is megszületett
No igen! Már egy hete tervezgetem, hogy indítok egy ilyen blogot, gondolván hátha érdekel valakit hogyan is készülnek az egyáltalán nem feltűnés mentes jelmezeim. Így névről talán nem ismertek, de ha azt mondom, hogy 2007 tavasza, Sakuragi, talán már ismerős. De 2007 Őszén a nagy fejű kutyát, név szerint Maromit is én csináltam. Ez a blog arról fog szólni, hogyan is készülnek ezek a jelmezek. Terveim szerint képekkel, és néha videókkal kombinálva. Most is éppen dolgozom az őszi jelmezemmel, hamarosan képek is lesznek:) remélem fogják olvasni néhányan ezeket az irományaimat:)
